A K&H Bank a társadalmi felelősségvállalásának részeként 2010-ben indította el a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt. Céljuk volt, hogy naprakész, a fiatalok számára is érdekes, modern ismeretanyaggal és még több játékos feladattal a fiatal korosztály számára hasznos pénzügyi ismeretekkel kapcsolatos tudást adjanak át. Különösen fontosnak tekintik, hogy a felnövekvő generáció tagjai könnyebben igazodjanak el felnőttként a pénz világában, illetve tudatos pénzügyi döntéseket hozzanak.
Iskolánkban a 4-8. évfolyamból az idei tanévben 9, egyenként 5 fős csapat nevezett, melyek felkészülését, versenyzését egy-egy pedagógus segítette.
A felkészülés jegyében a csapatok segítőikkel megnézték és megbeszélték a rendelkezésre álló 15, egyenként 8-20 perces videót. KáPé, a tini vlogger segítségével sok érdekes dolgot tudtunk meg a pénz és a kereskedelem kialakulásáról, a bankok fajtáiról, működésükről, feladataikról. Bizonyára hasznát vesszük majd a számlanyitási útmutatóknak, a pénzügyi biztonságot ismertető, valamint a megtakarítási- és hitellehetőségekről szóló részeknek is.
A januári első online fordulónál rájöttünk, hogy nem is lesz olyan egyszerű dolgunk. Változatos feladatokban (keresztrejtvény, kvíz, kifejtős kérdések, pénzügyi megoldásokkal kapcsolatos számolások) kellett bizonyítanunk, hogy alaposan megismerkedtünk a témával.
A február végi 2. elődöntő az előzőhöz hasonlóan nem volt túl könnyű, még úgy sem, hogy használhattuk az internetet. Igaz, itt már az idő is számított.
A második forduló után a regionális (Baranya-Tolna-Somogy vármegye) középdöntőbe jutott két negyedikes (felkészítő: Emmert Józsefné) és egy hetedikes csapat (Felkészítő: Kis-Gadó Csabáné). A jelentkezéskor lehetett kérni, hogy a továbbjutás esetén a bank mentort küldjön, aki további segítséget ad a felkészüléshez. Április 11-én tehát ellátogatott hozzánk a mohácsi bankfiók vezetője, aki tovább gazdagította tudásunkat, valamint további gyakorló anyaggal is ellátott minket. Fáradhatatlanul készültünk tehát délutánonként az április 23-i középdöntőre: innen ugyanis csak régiónként és korosztályonként a legjobb csapat juthatott tovább. A feladatok ismét egyre nehezebbek lettek, és fontos tényezővé vált a megoldás gyorsasága is.
Izgatottan vártuk az eredmények közzétételét. A sok-sok munkának meglett a jutalma: a negyedikesek Pénzmesterek csapata május 3-án értesítést kapott, hogy a Baranya-Tolna- Somogy vármegyei régió 3-4. osztályos korosztályából ők érték el a legjobb eredményt, így egyike annak a nyolc csapatnak, amely az országos döntőbe jutott!
Ekkor aztán újra gőzerővel nekiláttunk a gyakorlásnak: tesztek, számolási feladatok, pénzügyi ügyintézéssel kapcsolatos szituációs játékok – sok órát töltöttünk az ismereteink bővítésével.
Végül elérkezett a nagy nap: május 28-án kora reggel 5 kisiskolás a tanító nénivel izgatottan indult Budapestre. A verseny előtt kicsit kószáltunk a helyszín környékén: megcsodáltuk az Országházat, a budai kilátást, a bazilikát, élveztük a városi forgalmat és nyüzsgést.
Délben kellett bejelentkezni a CEU épületében. A csapatnak K&H-s egyenpólót kellett felvennie, majd egy finom svédasztalos ebéddel kínáltak minket. Sajnos, eddigre már annyira izgultunk, hogy a sok finomság alig csúszott le a torkunkon… Már nagyon szerettünk volna belevágni a versenybe.
13.45-kor aztán az ünnepélyes bevonulással és bemutatkozással kezdetét vette a vetélkedés. 5 változatos és érdekes feladatot kellett megoldani másfél óra alatt.
Bár az első feladatban mi teljesítettünk a legjobban, s gyorsaságunkért még plusz pontokat is szereztünk, a következő feladatokban nem mindig úgy teljesítettünk, ahogy szerettünk volna: voltak kérdések, melyek kifogtak rajtunk, és a szituációs játékot is túlizgultuk a sok ember miatt, akik minket figyeltek. Az utolsó feladatnál újra szárnyakat kaptunk és elértük a maximális pontszámot, de ez kevésnek bizonyult a dobogós helyhez: az eredményhirdetésnél kicsit csalódottan vettük tudomásul, hogy 7. helyet értünk el…
Hamar megvigasztalódtunk azonban, amikor átvehettük az ajándékunkat: minden csapattag egy digitális rajztáblával lett gazdagabb. Ráadásul végiggondoltuk, hogy 480-ból 7.-nek lenni nem is olyan rossz teljesítmény. J
A busz indulásáig aztán még tomboltunk egy kicsit a közeli szuper játszótéren, majd megkaptuk jólmegérdemelt fagyinkat is, mielőtt újra az izgalmas metrózást élveztük.
Végül majdnem 16 óra izgalom után este 10-kor értünk haza. Szüleink büszkén vártak minket, mi pedig megfogadtuk, hogy jövőre újra próbálkozunk! Emmert Józsefné

