ZÖLD NAPOK DUNASZEKCSŐN

Mohács Város Önkormányzata 2017-ben pályázta meg A humán kapacitások fejlesztése a Mohácsi járásban elnevezésű igen összetett projektet, melynek a dunaszekcsői iskola is részesévé vált. Az elmúlt években több rendezvényünket finanszíroztuk ebből a keretből, de jelentős rész maradt 2020-ra, mely azonban a járványhelyzet miatt részben meghiúsulni látszik. Mivel a tervek már elkészültek, a pénz rendelkezésre állt, a szándék pedig nagy volt, mindent megtettünk, hogy a szabályok betartása mellett megvalósuljon, ami megvalósítható.

A szünet előtti másfél hétben a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ismereteiket bővítették a dunaszekcsői iskolások tanáraik vezetésével. A buszos kirándulásunk elmaradt, de osztálykeretekben több tevékenységből vehették ki részüket tanulóink. Mivel a pályázat nyújtotta eszközök nálunk maradnak, terveink szerint minden osztály hozzáfér majd minden tudáshoz, melyhez a gyakorlati megvalósítás során juthatnak.

Lássuk, milyen foglalkozások álltak tanulóink rendelkezésére!

A projekt nyitásaként Baka Éva, az Italoskarton Egyesülés vezetője jelentkezett be online, és előadást tartott környezetünk megóvásának lehetőségeiről, kiemelten a szelektív hulladékgyűjtésről. A következő napokban tematikus foglalkozások keretében gyakorolhatták a természetközeli életmódot tanulóink: papírmerítés, avagy az italoskartonok újra hasznosítása; komposztálás kerti komposztáló felállításával; magaságyás építés – fűszernövények ültetése, PET palackból sokfélét, csak a fantázia szab határt, a palackprés bemutatása, vízminőségvizsgálat a gyakorlatban; kerti időjárásállomás felállítása.

A foglalkozások hangulatát a képek is csak részben képesek feleleveníteni.